MEGJELENT a könyv

Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti: "Agysérüléssel kómás állapotban ápolnak egy síbalesetben megsérült magyar fiatalembert a franciaországi Briancon kórházában - értesült szerdán az MTI. /.../ A 23 éves fiatalember január 29-én a francia Alpokban található Villeneuve-la-Salle-i snowboard pályán szenvedett balesetet /.../ Egy órán belül mentőhelikopterrel a brianconi kórház intenzív osztályára szállították, ahol azóta is lélegeztető gépen mélyaltatásban tartják. Állapota stabil, de az egy héttel ezelőtt bekövetkezett agyi ödémában továbbra sincs jelentős változás, ezért egyelőre nincs sem műthető, sem szállítható állapotban..." Párizs, 2008. február 6., szerda (MTI)
Egy év telt el Máté balesete óta és most megjelent a tavaly augusztusban írt könyv, melyben a brianconi napokat pergettem le.
A könyv címe: NEM HARAGSZOM A HEGYRE
- és már kapható az Alexandra Könyvhálózat üzleteiben vagy közvetlenül tőlünk, itt , illetőleg a blog jobboldalán található bannerre kattintva.
Fél évnek kellett tehát eltelnie, hogy egyáltalán kiíródjon; hogy ki merjünk mondani a mumus-szavainkat, ki merjük mondani a rétegek alatti érzéseinket és szorongás nélkül tudjunk beszélni az akkori, látens félelmeinkről.
Ugyanakkor épp a könyv megírása és őszinte átbeszélése segítette végülis elő a valódi(!) eltávolodást. Azáltal, hogy - újabb fél év elteltével - a könyv fizikailag is tapintható mivoltával, mintegy "eltárgyiasult" számunkra a történet, végre mi magunk is kívülállóvá váltunk.

A könyv nem a blog szövegének kinyomtatása, hanem éppenséggel, mondhatni minden, ami a blogból értelemszerűen ki kellett, hogy maradjon. Nagy dilemmám volt a pszichiáterrel váltott levelek nyilvános felvállalása, de már elhiszem, hogy sokan mások is meríthetnek egy ilyen kaliberű szakember bölcsességéből. (Nagy örömömre, a doktor úr első szóra, hezitálás nélkül hozzájárult a levelek változtatás nélküli(!) közzétételéhez. Ő nyilván gyorsabban átérezte ennek hasznosságát) Megértettem azt is, hogy igazi támaszt csakis akkor adhatok én magam is, ha én is felvállalom a nehéz időszakok alatti saját hullámaimat, mert ahhoz lehet viszonyulni, ellentétben a rólam tévesen vélelmezett sebezhetetlenségemhez. Hát felvállaljuk... akit érdekel, bizonyosra veszem, hogy talál benne számára hasznos részt :)
Gondolom, ahány ember, annyi félét vár ettől a könyvtől. Előrejelzem, nem véletlenül nem az lett a címe, hogy mondjuk "Kóma alatt, kóma után" vagy valami ilyesmi... Szándékom szerint ugyanis végig arra szeretnék rávilágítani, hogy sosem maga a történés számít, hanem az ahhoz való viszonyulás.


"Ez a könyv az idegenben megélt napok valóságos története, amikor a ”lét/nemlét” mérleghintája percenként, óránként, naponként billent újra meg újra hol egyik, hol másik irányba. Azon napok csatái, amikor egyik percben sem lehetett tudni, ez a libikóka mely helyzetében állapodik meg végleg - de muszáj volt hinni a dolgok kedvező kimenetelében. Bármi áron is, muszáj volt hinni.
„Naplóm” közzétételét biztatásnak szánom azoknak, akik elbizonytalanodnak valamely kilátástalannak vélt helyzetben. Azt is tudom, hogy beszámolóm csakis így, a maga cenzúrálatlan mezítelenségében lehet hiteles segítség. Persze, sok mindent ki kellett hagynom, de hozzá semmit nem tettem. Sem a történethez, sem a jellemekhez, sem az érzésekhez. A blogot is és a pszichiáterrel folytatott levelezést is alaposan meg kellett vágnom, de minden idézett részt az eredeti szövegekből ollóztam, szóról-szóra.
Könyvem egyben „óda” Briancon városához is; a brianconi intenzív osztály dolgozóihoz, a város hivatalnokaihoz és az ott élő francia emberekhez. Tisztelgés dr. Lehóczky Pál pszichiáter odaadó munkája, valamint a hokisok és a többi önzetlen megsegítőnk embersége előtt. Nem titkolt szándékom továbbá Máté fiam példaként állítása, aki élet-igenlésből, akaratból és kitartásból is jeles."

Üdv, Sala
:)