Látogatóban

Most csak egy rövid beszámoló, mert egyre inkább zajlik ám az élet; munkát keresünk ezerrel Máténak! Tegnap Kistarcsán voltunk "hivatalos" ügyben vele, s dolgunk végeztével felvetődött egy jópofának tűnő spontán ötlet, hogy éppenséggel, ha már itt járunk, akár be is ugorhatnánk meglepetésként a Zalai Bencéékhez, Máté egykori gimis /telekis/ cimborájához... Pusztán emlékezetből, több év után is elsőre oda navigált Máté. Becsöngettünk, Bence édesapja engedett be bennünket, és mondhatom, igazán nagyon szívélyesen fogadott már ő is :) És amikor Bence előjött a terasztól és rájött, hogy egek! dehiszen ez a Máté... úgy ölelte meg egymást ez a két srác, hogy hiszitek, nem hiszitek... bizony elpityeredtem magam :) Talán kiderült a blogról, hogy nem vagyok egy könnyen síró természet, de az a szív, az a szeretet, az az öröm, aminek Bence apja és én tanuja lehettünk ott, abban a megható pillanatban... gyerekek! az még az én berozsdásodott könnycsatornáim csapjait is megnyitotta... aztán ott röhigcséltünk, hogy végülis mit kell ezen pityeregni, de tudjátok, az elmúlt fél év egyik legszebb, meghatóbb, legőszintébb pillanatának lehettem szerencsés részese :) és ez olyan jó! :))))))
Remek ötlet volt ez a "beugrás", mert megint átélhettünk néhány perc valóságos boldogságot, amiket ha filmen néz az ember, azt hiszi, milyen negédes, milyen mű, milyen elrugaszkodott
- pedig itt van, az élet tényleg ilyen! :)))))))

Mindössze 4 hónap elteltével :)))))

A kenu verseny helyett mi inkább egy kellemes motorcsónakozást választottuk.

Egy csomó programra meg nem is a maradt időnk, mert Tomáék már 3 órától várták Mátét egy házibulira – de végülis, kora délután úgy indulhattunk vissza, hogy mégis sikerült minden állomáshelyről megszereznünk a próbákat igazoló pecséteket.

Mindezek leginkább abból a szempontból fontosak, mert (akárhányszor belegondolok, újra és újra elképedek), hiszen - barátaim!- , még alig telt el a

n e g y e d i k hónap!!!! :)

- és ez egyszerűen ELKÉPESZTŐ! hát nem?! :)))))))))))))))

Wow!

Épp a kép elkészültét követően, egy röpke pillanatra még elengendni is el tudta Máté a drótköteles pálya kapaszkodóját

:)

Drótkötélen

Aztán volt még drótkötélen egyensúlyozás is. Nos, ez a próba kevesebb sikerrel járt, mert leesni ugyan nem esett le róla Máté egyszer sem, de igazolódott - amit persze eddig is tudtunk -, hogy bizony az egyensúlyérzéken azért van ám mit dolgoznia még...

Csapatjáték

...csak arra kell (kellett vóóóna) figyelni :))), hogy ez az a fajta csapatjáték, ahol az "összetartás" nem kifejezetten jó ötlet, mert épphogy nem összefelé kell tartani, hanem párhuzamosan mozogni

- de így is jó móka!

(nem fix csapatokkal játszottunk, de mondanom sem kell, mindig az a csapat nyert, amelyben Máté játszott)

Csocso

Egy másik ellenőrzési ponton ember-csocsózás volt a feladat

- háááát... ez valami roppant vicces játék :)

Önfényezés

No, jó… :))))))

Nézzétek el nekem, de nem tudok elég szerény lenni, muszáj eldicsekednem, hogy Máté után felbátorodva én magam is nekiveselkedtem - igaz, én csak a negyedik szintig bírtam erővel, de már ez is igen nagy büszkeséggel tölt el, mert "gyárilag" még ennyit sem néztem volna ki magamból...

:)))

Huh!

Azért a kezet sem kis igénybevételnek teszi ám ki egy ilyen falmaszás :))))

A csúcson

Talán ismeritek talán nem, a 6. szint után negatívba törik visszafelé a fal, még további két szinttel. Nos, Máté felért a legmagasabb szintig, azaz a 8. (!) szintig fel tudta dolgozta magát, amit aznap csak ketten értek el előtte
(pedig mi ezt a programot hagytuk utoljára, szóval mi már a végfelé teljesítettük)



Lehet, hogy el kellene küldeni ezt képet a brinconi kórház dolgozóinak? :)))
Hadd lássák csak, milyen pompás munkát végeztek...
Hiszen alig négy hónapja történt még csak a baleset, s Máté máris itt tart erőnlétben :)))

Mustrálgatunk?

Mustrálgatunk? Mustrálgatunk???
:)

Mászófal

A legkeményebb kihívás a mászófal volt .

Rácalmási családi nap

Folytatom az eseménydús programok sorát:
Szombaton Fruzsa sógornőm jóvoltából részt vehettünk egy nagyon élvezetes "céges családi bulin", Rácalmáson. Már önmagában az is örvendetes, hogy Máténak volt kedve ismét egy újabb megterhelő kiruccanáshoz, az meg fölöttébb megrökönyödést váltotott ki mindenkiből, hogy mennyit javult Máté össz-erőnléte...
Mindenféle teljesítmény próbákat kellett(?) - inkább lehetett :))) - teljesíteni, s Máté mind végigcsinálta, s nem is kis lelkesedéssel.

Pat Cortina

:)

Nagyon szépen köszönjük hát a sok segítséget és ezt a zavarba ejtő, nagy megtiszteltetést.

Ehhez szorosan kapcsolódik és most feltétlenül idekívánkozik egy nagyon fontos gondolat, amit Máté fogalmazott meg.

A műsorvezető feltett egy kérdést az egyik színpadra hívott nézőnek:

a jelenlévők közül, ha csak egyetlen embertől kérhetne autogramot, ki lenne az az egy?

Máte erre azt mondta nekem, hogy

„Tudod, anya, ha csak egyetlen egytől kérhetnék, akkor én inkább egyiktől sem kérnék, mert ez egy CSAPAT!!!!! És én nem szeretnék kiemelni egyetlen egy személyt, mert az nem tükrözné az igazságot. Egy csapatjátékban nem szabad élezni az egyént. Persze, lehet kedvencünk, de ő is nyilván attól tud kedvencünk lenni, mert a csapatban részként jó helyen van és jól működik. De az egész EGY egység”

Így igaz!
Ennek szellemében, magánemberként tehát köszönet egyrészt a személyes ismerősöknek mindazért, amit értünk tettek,

másrészt minden elismerésünk és tiszteletünk

ennek az

e g y e d ü l á l l ó ,

r e n d k í v ü l i csapat

MINDEN EGYES tagjának,

nem utolsósorban azért a rokonszenves és példaértékű közösségi szellemért,

ami oly ritkán sugárzik ilyen egyértelműen

és ami miatt annyira nagyon lehet őket szeretni, mind egy szálig

- túl a lelket melegítő és csodálatra méltó, világhírű eredményességen!!!!!!

S mint tudjuk, fejétől... :))))))))))))

Szívemből gratulálok tehát kiemelten Pat Cortina úrnak is és természetesen az őt támogató teljes vezérkarnak, meg nem vezérkarnak, voltaképpen a "szerkezet" minden egyes elemének,

a magam részéről elsősorban a ragyogó csapatformáló munkájukhoz :)

HAJRÁ!

:*))))

A mindig lelkes Emese

és semmiképp sem hagynám ki

a mindig minden iránt oly Lelkes Emese és

a mindig vidám Máté találkozásának

cseppet sem középszerű pillanatait sem

:)

Szélig Viktor

Van ám még valaki, akinek a személyét eddig nagyon mostohagyerekként kezeltem… magam sem értem, hogyan eshetett ki végig a fókuszomból. Igaz, csak egyszer vacsoráztunk együtt, de ő maga is, igenis aktívan a segítségünkre volt odakint… Ő kísért el például a segélyező hivatalba is…

dr. SZÉLIG Viktorról van szó….

Most, pénteken, amikor úgy megörültem a vele való találkozásnak is, utána kapcsoltam csak, milyen hálátlanul is bántam ezzel a fiúval… pedig bizony ő is a családunkat támogató brainconi team tagja! Ő épp csak azért nem jött be abban az adott, mindent eldöntő órában a kórházba, amikor jóirányt vett a sorsunk, mert… ő maga épp, egy ugyancsak szerencsétlenül járt magyar sebesült családján segített…

Szóval a Ladányi és Vas név mellé kéretik megjegyezni a
S z é l i g Viktor nevet is,
amikor az emberség kérdéskört járjuk…
:*)

Szinte felfoghatatlan!

Fel nem fogjuk azóta sem ezt a hihetetlen nagy megtiszteltetést…
Nézzétek csak! Ott ült Máté ezek a valóságos

„ s p o r t - i s t e n e k ” között!!!!!!!

Még most is hihetetlen! micsoda megtiszteltetés!

:)

Balázzsal már könnyebb volt

Nyilvánvalóan baromira zavarban volt Máté is, de aztán amikor előrejött a színpad elejére végre „helyzetmentőként” Ladányi Balázs is, onnantól már szemmel láthatóan meghatódott élvezettel viselte Máté is a helyzetet.

A váratlan megszólítás

Nem kis nehézség ám mikrofont kapni, pláne váratlanul, pláne rutin nélkül, de szerintem ennek ellenére teljesen rendben vette a lécet Máté… befizetnék én arra, ugyan miként tudna egyáltalán egész mondatokat formálni bármelyikünk is, még ha tudná is előre, hogy beszélnie kell a reflektorokba. Én bizonyosan nem.

:)))))

Óriási megtiszteltetés!

És érte még egy elmondhatatlanul nagy megtiszteltetés Mátét:

A jégkorong válogatott
„ i s t e n e k ”
tiszteletbeli csapattaggá vatták őt.

:)

Persze, fülig ért egyrészt a szája, másrészt – elképzelhetitek - , mennyire zavarba is jött ettől.

Még a születésnapján hívta őt félre Vas Marci és Balázs, hogy lenne egy Gála, amire, ha van kedve és energiája, szeretettel meghívják őt – persze tényleg, csak ha van kedve. Volt neki. Mondta, köszöni a meghívást, el fog menni. De semmit nem sejtet. Még amikor odaértünk, akkor sem. Még amikor Balázsék sorra bemutatták őt a csapattársaknak, még akkor sem. Még amikor Balázs elvitte őt a színfalak mögé, akkor sem. Amikor a végefelé Emese odajött, hogy közelebb kéne kicsit mennie a színpadhoz, csak akkor gondolt arra, hogy hínnnye, nyilván fel kell majd mennie a színpadra valami miatt…

De ekkora nagy dologra álmában sem gondolt! - mondta később.

:)

És ha már mez? LADÁNYI !

Pénteken, a Syma csarnokban rendezett Pannon Gálán
L A D Á N Y I Balázs
Máténak ajándékozta azt a válogatott mezét,
amelyben Japánban játszott,
szóval amely mez átélte az egész
f é n y e s
g y ő z e l m e t!

:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Ésssss... és ha már mez: WOLVES

Oké, hogy Máté szédületes felépülést pordukált/produkál - de azt sajnos mégis tudomásul kell immár vennie, hogy a Wolves csapatban soha többé nem vehet restartot… amikor nemrég felhívtam őket, nem adhatnánk-e esetleg vissza a szerelést, Bódis Gyuszi és Bíró Gyula segítő közreműködésével végülis készek voltak visszavásárolni Máté teljes szerelését, ráadásul egy teljesen korrekt áron - amire igen nagy szükségünk is volt; vagy egy tucat további gyógytorna-óra árát fedezte.

Köszönet hát érte a Wolves staffnak!

Ha már mez: TALMA

A születésnap másnapján nem kis meglepetés érte Mátét; képzeljétek csak el, a Talma–menedzsment egyik kedves tagja beállított hozzá néhány Talma ereklyével… nem voltam otthon, csak Máté és a mama elmeséléséből tudom, milyen jól elbeszélgettek
- szerintem ez irtó rendes és kedves dolog volt részükről, ugye?

( a kép csak illusztráció, a könyv bemutatójáról)

BL győztes mezben - 2.

...mint ahogyan a Manchester ügyben

hasonlóképpen megszállott Viktor is :)

BL győztes mezben - 1.

Máté a május 24-i szülinapi buliján is végig a

m a n c h e s t e r e s

mezt viselte -nanáááá!

:)))))))))))))))))

Aztán jött a BL döntő...

Ott tartottam, hogy unalmas, monoton és passzív időszakként telt még május nagyobbik része is, míg el nem érkezett a BL döntő napja… Máté kedvenc klubja hosszú évek óta a Manchester és hihetetlen szerencse, hogy épp, amikor a legfényesebb siker elé néztek, Máté már volt olyan jól, hogy aggályok nélkül kimehettek apjávaé és a barátaival (Vikorékkal) a Margitszigetre, abba a valóságos szurkolói paradicsomba.
Nekem nehéz megfogalmaznom, ez miért annyira jelentős pálforduló, csak érzem, látom a hatását… hogy végre oldottabb és vidámabb lett. Gézán is láttam, micsoda filling lehett ott, micsoda együtt örvendezés..., amikor több ezer férfi érzi ugyanazt… Azt mondták, olyan volt ez az óriás kivetítős, izzó hangulat, mintha szinte maguk is jelen lettek volna - hiszen a tömeghatás hasonlóképpen elsörpően ragad magával.

Mátén meg azt látom, történt aznap nála ezáltal a nagy közös élmény által egy jelentős elmozdulás a ”szocializálódása” terén is (ahogyan ezt a szakemberek nevezni szokták :)))) Mitöbb, a belgyógyász előzetes, néma és vagy inkább „szemlehunyó” egyetértésével akkor este megitta - négy hónap után - az első sörét is, ami tudom, nem mércéje sem a férfiasságnak, sem a gyógyulásnak, sem az életminőségnek - de azt is látom, hogy valamiért mégis fontos elmozdulás volt az az este.
Mondják, nagy diadalmenete volt ez a Manchesternek, bizonyára így is van, én csak azt látom, hogy Viktor is és Máté is végig manchesteres mezben volt Máté születésnapján, ami a döntő utáni szombaton volt … :))))))))))

Tengetés - 3.

Ezidáig napmintnap folytak a memeóriajavító ultipartik, melybe időnként még Géza papa is beszállt… de hát Máté mégiscsak egy huszonéves fiatalember, akinek azért nyilván hiányoznak más jellegű programok is, mint az alig két és féléves kis Lili-lyány avagy a 83 éves Géza papa társasága, illetőleg 24 órában kiszolgáltatva lenni anya-apa közegének. Eljön majd az idő, amikor kedvére mehet, ahova akar, szerintem mostmár rövid időn belül elkezdhetünk végre dolgozni is mind a hárman. Igen, szerintem Máté is! Úgy gondolom, nincs jobb rehabilitáció a hasznos tevékenységnél. Egyelőre persze csak 4 órás terhelésben gondolkozhatunk – azonban sorra elutasítást kapunk, hiszen egyetlen munkáltatónak sem igazán megoldás a négy órás foglalkoztatás. Egyik neves bank segítő munkatársai ajánlottak neki lehetőséget, de a legjobb szándék mellett is, csakis 8 óráról lehetne szó – úgyhogy el kell napolnunk. De ez még egy új gondolat, még csak pár hete kutakodunk neki a lehetőségek terén.
Az sem kizárt, hogy heteken belül elhelyezkedik… meglátjuk.

Tengetés - 2.

Focizásban is partnerére talált benne Lili - meg saját maga dobáltatásában is, meg bármiben, amit csak kitalált – imád is Mátéval lenni, hiszen adva van ugye végre egy olyan felnőtt „játszótárs”, aki nem siet, aki ráér és a huszadik kérdésre is ráér …

Tengetés - 1.

Hiába bűbájos csaj a pici Lili, és a társasága hiába szórakoztató roppantmód, két óra homokozás után nincs az a felnőtt, aki bele ne unna a századik kisvödör kiöntésébe… nos, Máté kitartóbb partnernek bizonyult bárkinél…

Ismét eltelt egy hónap?

Most, hogy kezdenek mozgalmassá válni végre Máté számára is hetek, és egyre eseménydúsabbak már a napjai; bőven lett volna miről beszámolnom, csak borzasztó gyorsan szaladnak el nekem is a napok. Viszont most, hogy beindult töményen a sportélet is (Roland Garros, Forma-I, Talma, EB… s ez mind egyazon hétvégén!), így most kicsit „magányomba vonulhatok” én is és tudok kis időt szánni a blogra is, hiszen tényleg rengetegen kéritek a híreket, s mint tapasztaljátok, sajnos a leveleket sem válaszolom meg egy ideje már megint.

Május első két hete még a szokásos lájtos ütemben zajlott Máté számára… a szigorú, fegyelmezett napirend sok mást nem engedett meg neki; a kemény gyógytornán, a szükséges utóvizsgálatokon kívül gyakorlatilag csak a déli alvásra és az esti maratoni ultipartikra maradt némi idő. Egyszóval dög unalmasan tengette… hiszen amikor már jól vagy, és mégis ott vannak azok a fránya korlátaid, az a legnehezebb rehabilitációs szakasz – legalábbis mentálisan. Hiába nincs frusztráció - a kényszerszerű semmittevés önmagában is az.