Látogatóban

Most csak egy rövid beszámoló, mert egyre inkább zajlik ám az élet; munkát keresünk ezerrel Máténak! Tegnap Kistarcsán voltunk "hivatalos" ügyben vele, s dolgunk végeztével felvetődött egy jópofának tűnő spontán ötlet, hogy éppenséggel, ha már itt járunk, akár be is ugorhatnánk meglepetésként a Zalai Bencéékhez, Máté egykori gimis /telekis/ cimborájához... Pusztán emlékezetből, több év után is elsőre oda navigált Máté. Becsöngettünk, Bence édesapja engedett be bennünket, és mondhatom, igazán nagyon szívélyesen fogadott már ő is :) És amikor Bence előjött a terasztól és rájött, hogy egek! dehiszen ez a Máté... úgy ölelte meg egymást ez a két srác, hogy hiszitek, nem hiszitek... bizony elpityeredtem magam :) Talán kiderült a blogról, hogy nem vagyok egy könnyen síró természet, de az a szív, az a szeretet, az az öröm, aminek Bence apja és én tanuja lehettünk ott, abban a megható pillanatban... gyerekek! az még az én berozsdásodott könnycsatornáim csapjait is megnyitotta... aztán ott röhigcséltünk, hogy végülis mit kell ezen pityeregni, de tudjátok, az elmúlt fél év egyik legszebb, meghatóbb, legőszintébb pillanatának lehettem szerencsés részese :) és ez olyan jó! :))))))
Remek ötlet volt ez a "beugrás", mert megint átélhettünk néhány perc valóságos boldogságot, amiket ha filmen néz az ember, azt hiszi, milyen negédes, milyen mű, milyen elrugaszkodott
- pedig itt van, az élet tényleg ilyen! :)))))))