Ideiglenesen csakis közvetlenül ITT, tőlünk rendelhető meg a
NEM HARAGSZOM A HEGYRE
című könyvünk.
Idézem, amit a femina.hu oldalon írtak tavaly ősszel a könyvről:
"Agysérüléssel kómás állapotban ápolnak egy síbalesetben megsérült magyar fiatalembert a franciaországi Briancon kórházában - értesült szerdán az MTI. /…/ A 23 éves fiatalember január 29-én a francia Alpokban található Villeneuve-la-Salle-i snowboard pályán szenvedett balesetet /…/ Egy órán belül mentőhelikopterrel a brianconi kórház intenzív osztályára szállították, ahol azóta is lélegeztető gépen mélyaltatásban tartják. Állapota stabil, de az egy héttel ezelőtt bekövetkezett agyi ödémában továbbra sincs jelentős változás, ezért egyelőre nincs sem műthető, sem szállítható állapotban..."
Párizs, 2008. február 6., szerda (MTI)
Máté a 11. napon felébredt, de a fellépő szövődmények miatt csak hetek múlva lehetett hazaszállítani.
A baleset után fél évvel egyhetes vizitúrán vett részt, ahol akár 40 kilométert is eveztek naponta. Idén (azaz tavaly - a szerző) januárban pedig újra síelt.
Tavasszal (mármint 2009-ben) megjelent egy könyv, mely az idegenben megélt napok valóságos történetet meséli el az anya szemszögéből. A könyv önterápiának íródott, de az abban foglaltak erőt adhatnak másoknak, mert bizonyíték arra, hogy a legkilátástalanabb helyzetben is lehet visszaút. Máté nem csak "ahhoz képest" van jól, amiken átment, hanem ő a rehabilitáció diadalmenete.
A könyv több síkon fut:
- Máté állapotának változásai, a kóma alatti és az ébredés utáni harcai, a maguk cenzúrázatlan valóságában megrázó részletek, de ahhoz, hogy a rehabilitáció értékét megértsük, látni kell, honnan indult.
- Nagy szerepet kap a könyvben az anyát Budapestről folyamatosan segítő pszichiáter (dr. Lehóczky Pál), illetve a napi levelezésük során adott szaktanácsok változtatás nélküli közlése.
- A könyv rámutat egy idegen országban bajbajutott család magárahagyatottságára és hogy hivatalból mennyire nincs semmiféle védőháló.
- Ellenpontként beszél a francia kisváros hivatalnokainak emberségéről és felelősségérzetéről.
- Hangsúlyos vonal egy magyar élsportoló (Ladányi Balázs) és felesége, valamint az ugyancsak kint játszó magyar hokistársak önzetlen humanitása.
- Szó van hitről, vallásról, felsőbb erőkről, a buddhista erőktől a keresztény imákig.
- Megtudjunk, mennyire természetesek és szeretnivalók a francia kisvárosi emberek.
- Nem utolsó sorban pedig, a család illetve a jó emberi kapcsolatok jelentőségéről, a szeretet erejéről olvashatunk ebben az őszinte könyvben.
Többen egy éjszaka olvasták el a könyvet. Mások azt mondják, ők képtelenek lennének egy ilyen "dráma" olvasásába egyáltalán belekezdeni. Az igazság megint a félúton van. Közhely, de valóban a nagy fordulópontok alkalmasak arra, hogy önámítások és vadhajtások nélkül átértékeljük önnön helyzetünket, de ehhez a bölcs ember jobban teszi, ha nem vár saját tapasztalatra. Ez a könyv arra szolgálhat, hogy közelebb kerülhetünk saját prioritásaik valós érték alapú átrendezéséhez. Az életigenlés és a fel nem adás könyve."
---- eddig az idézet.
Üdv, Sallai Júlia
A könyv itt rendelhető
MEGJELENT a könyv
Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti: "Agysérüléssel kómás állapotban ápolnak egy síbalesetben megsérült magyar fiatalembert a franciaországi Briancon kórházában - értesült szerdán az MTI. /.../ A 23 éves fiatalember január 29-én a francia Alpokban található Villeneuve-la-Salle-i snowboard pályán szenvedett balesetet /.../ Egy órán belül mentőhelikopterrel a brianconi kórház intenzív osztályára szállították, ahol azóta is lélegeztető gépen mélyaltatásban tartják. Állapota stabil, de az egy héttel ezelőtt bekövetkezett agyi ödémában továbbra sincs jelentős változás, ezért egyelőre nincs sem műthető, sem szállítható állapotban..." Párizs, 2008. február 6., szerda (MTI)
Egy év telt el Máté balesete óta és most megjelent a tavaly augusztusban írt könyv, melyben a brianconi napokat pergettem le.
A könyv címe: NEM HARAGSZOM A HEGYRE
- és már kapható az Alexandra Könyvhálózat üzleteiben vagy közvetlenül tőlünk, itt , illetőleg a blog jobboldalán található bannerre kattintva.
Fél évnek kellett tehát eltelnie, hogy egyáltalán kiíródjon; hogy ki merjünk mondani a mumus-szavainkat, ki merjük mondani a rétegek alatti érzéseinket és szorongás nélkül tudjunk beszélni az akkori, látens félelmeinkről.
Ugyanakkor épp a könyv megírása és őszinte átbeszélése segítette végülis elő a valódi(!) eltávolodást. Azáltal, hogy - újabb fél év elteltével - a könyv fizikailag is tapintható mivoltával, mintegy "eltárgyiasult" számunkra a történet, végre mi magunk is kívülállóvá váltunk.
A könyv nem a blog szövegének kinyomtatása, hanem éppenséggel, mondhatni minden, ami a blogból értelemszerűen ki kellett, hogy maradjon. Nagy dilemmám volt a pszichiáterrel váltott levelek nyilvános felvállalása, de már elhiszem, hogy sokan mások is meríthetnek egy ilyen kaliberű szakember bölcsességéből. (Nagy örömömre, a doktor úr első szóra, hezitálás nélkül hozzájárult a levelek változtatás nélküli(!) közzétételéhez. Ő nyilván gyorsabban átérezte ennek hasznosságát) Megértettem azt is, hogy igazi támaszt csakis akkor adhatok én magam is, ha én is felvállalom a nehéz időszakok alatti saját hullámaimat, mert ahhoz lehet viszonyulni, ellentétben a rólam tévesen vélelmezett sebezhetetlenségemhez. Hát felvállaljuk... akit érdekel, bizonyosra veszem, hogy talál benne számára hasznos részt :)
Gondolom, ahány ember, annyi félét vár ettől a könyvtől. Előrejelzem, nem véletlenül nem az lett a címe, hogy mondjuk "Kóma alatt, kóma után" vagy valami ilyesmi... Szándékom szerint ugyanis végig arra szeretnék rávilágítani, hogy sosem maga a történés számít, hanem az ahhoz való viszonyulás.
"Ez a könyv az idegenben megélt napok valóságos története, amikor a ”lét/nemlét” mérleghintája percenként, óránként, naponként billent újra meg újra hol egyik, hol másik irányba. Azon napok csatái, amikor egyik percben sem lehetett tudni, ez a libikóka mely helyzetében állapodik meg végleg - de muszáj volt hinni a dolgok kedvező kimenetelében. Bármi áron is, muszáj volt hinni.
„Naplóm” közzétételét biztatásnak szánom azoknak, akik elbizonytalanodnak valamely kilátástalannak vélt helyzetben. Azt is tudom, hogy beszámolóm csakis így, a maga cenzúrálatlan mezítelenségében lehet hiteles segítség. Persze, sok mindent ki kellett hagynom, de hozzá semmit nem tettem. Sem a történethez, sem a jellemekhez, sem az érzésekhez. A blogot is és a pszichiáterrel folytatott levelezést is alaposan meg kellett vágnom, de minden idézett részt az eredeti szövegekből ollóztam, szóról-szóra.
Könyvem egyben „óda” Briancon városához is; a brianconi intenzív osztály dolgozóihoz, a város hivatalnokaihoz és az ott élő francia emberekhez. Tisztelgés dr. Lehóczky Pál pszichiáter odaadó munkája, valamint a hokisok és a többi önzetlen megsegítőnk embersége előtt. Nem titkolt szándékom továbbá Máté fiam példaként állítása, aki élet-igenlésből, akaratból és kitartásból is jeles."
Üdv, Sala
:)
Máté ismét sielt!
Jelentem, Máté vasárnap épségben :))) és egészségben megérkezett az idei
S Í T Á B O R B Ó L ! ! ! (huh!)
"Orvosi rendelvényre" persze nem aggódtam érte, de azért nagyon jó volt, amikor megérkeztek ;)
Nagy vízválasztó volt számára ez a hét is!
:)
Szurkoljatok a magyar hokisoknak!
Csak hogy senki el ne feledje,
megint nagy tétje van
a magyar hoki válogatott rigai meccsének,
és megint ott lesz
mindhárom Brianconban játszó idegenlégiós is;
Ladányi Balázs, Vas Marci és Szélig Viktor!
még a nem szenvedélyes hokirajongóknak is a tévé előtt a helye!
Találkozás Daviddel
Sziasztok! Nem volt időm beszámolni egy különös találkozásról:
David, a "koronatunu", karácsony előtt nem sokkal egy sportverseny kapcsán itt járt Budapesten és sikerült összehozni egy hármas randit.
Emese és David, akik ugye végig együtt voltak Mátéval, a baleset napja óta most találkoztak először. Máté számára azért lett volna fontos ez a találkozó, hátha David személye felidézi azt a kieső időt... de még így, a beszélgetés után sem rémlik Máténak továbbra sem, hogy egyáltalán valaha találkozott volna vele. Ellenben jól összebarátkoztak. Épp egyidősek...
Szóval ez egy igen jelentős nap volt, de így sem került Máté közelebb ahhoz a naphoz. Azt mondja, neki nem is hiányzik... ugyan mit kezdene azokkal a rossz élményekkel?! Maradjanak is csak homályban - hangoztatja.
David viszont nagyon lelkes lett, látva , hogy Máté hova jutott kevesebb, mint egy év alatt. Megígérte, el is juttatja a jóhíreket a kórház dolgozóinak, ezt az általa személyesen is megtapasztalt csodálatos eredményt.
Hát ennyi...
:)
Látogatóban
Most csak egy rövid beszámoló, mert egyre inkább zajlik ám az élet; munkát keresünk ezerrel Máténak! Tegnap Kistarcsán voltunk "hivatalos" ügyben vele, s dolgunk végeztével felvetődött egy jópofának tűnő spontán ötlet, hogy éppenséggel, ha már itt járunk, akár be is ugorhatnánk meglepetésként a Zalai Bencéékhez, Máté egykori gimis /telekis/ cimborájához... Pusztán emlékezetből, több év után is elsőre oda navigált Máté. Becsöngettünk, Bence édesapja engedett be bennünket, és mondhatom, igazán nagyon szívélyesen fogadott már ő is :) És amikor Bence előjött a terasztól és rájött, hogy egek! dehiszen ez a Máté... úgy ölelte meg egymást ez a két srác, hogy hiszitek, nem hiszitek... bizony elpityeredtem magam :) Talán kiderült a blogról, hogy nem vagyok egy könnyen síró természet, de az a szív, az a szeretet, az az öröm, aminek Bence apja és én tanuja lehettünk ott, abban a megható pillanatban... gyerekek! az még az én berozsdásodott könnycsatornáim csapjait is megnyitotta... aztán ott röhigcséltünk, hogy végülis mit kell ezen pityeregni, de tudjátok, az elmúlt fél év egyik legszebb, meghatóbb, legőszintébb pillanatának lehettem szerencsés részese :) és ez olyan jó! :))))))
Remek ötlet volt ez a "beugrás", mert megint átélhettünk néhány perc valóságos boldogságot, amiket ha filmen néz az ember, azt hiszi, milyen negédes, milyen mű, milyen elrugaszkodott
- pedig itt van, az élet tényleg ilyen! :)))))))
Mindössze 4 hónap elteltével :)))))
Egy csomó programra meg nem is a maradt időnk, mert Tomáék már 3 órától várták Mátét egy házibulira – de végülis, kora délután úgy indulhattunk vissza, hogy mégis sikerült minden állomáshelyről megszereznünk a próbákat igazoló pecséteket.
Wow!
Épp a kép elkészültét követően, egy röpke pillanatra még elengendni is el tudta Máté a drótköteles pálya kapaszkodóját
Drótkötélen
Csapatjáték
Csocso
Önfényezés
:)))
A csúcson
Talán ismeritek talán nem, a 6. szint után negatívba törik visszafelé a fal, még további két szinttel. Nos, Máté felért a legmagasabb szintig, azaz a 8. (!) szintig fel tudta dolgozta magát, amit aznap csak ketten értek el előtte
(pedig mi ezt a programot hagytuk utoljára, szóval mi már a végfelé teljesítettük)
Lehet, hogy el kellene küldeni ezt képet a brinconi kórház dolgozóinak? :)))
Hadd lássák csak, milyen pompás munkát végeztek...
Hiszen alig négy hónapja történt még csak a baleset, s Máté máris itt tart erőnlétben :)))
Rácalmási családi nap
Folytatom az eseménydús programok sorát:
Szombaton Fruzsa sógornőm jóvoltából részt vehettünk egy nagyon élvezetes "céges családi bulin", Rácalmáson. Már önmagában az is örvendetes, hogy Máténak volt kedve ismét egy újabb megterhelő kiruccanáshoz, az meg fölöttébb megrökönyödést váltotott ki mindenkiből, hogy mennyit javult Máté össz-erőnléte...
Mindenféle teljesítmény próbákat kellett(?) - inkább lehetett :))) - teljesíteni, s Máté mind végigcsinálta, s nem is kis lelkesedéssel.
Pat Cortina
:)
Így igaz!
Ennek szellemében, magánemberként tehát köszönet egyrészt a személyes ismerősöknek mindazért, amit értünk tettek,
HAJRÁ!
A mindig lelkes Emese
Szélig Viktor
Van ám még valaki, akinek a személyét eddig nagyon mostohagyerekként kezeltem… magam sem értem, hogyan eshetett ki végig a fókuszomból. Igaz, csak egyszer vacsoráztunk együtt, de ő maga is, igenis aktívan a segítségünkre volt odakint… Ő kísért el például a segélyező hivatalba is…
dr. SZÉLIG Viktorról van szó….
Most, pénteken, amikor úgy megörültem a vele való találkozásnak is, utána kapcsoltam csak, milyen hálátlanul is bántam ezzel a fiúval… pedig bizony ő is a családunkat támogató brainconi team tagja! Ő épp csak azért nem jött be abban az adott, mindent eldöntő órában a kórházba, amikor jóirányt vett a sorsunk, mert… ő maga épp, egy ugyancsak szerencsétlenül járt magyar sebesült családján segített…
Szóval a Ladányi és Vas név mellé kéretik megjegyezni a
S z é l i g Viktor nevet is,
amikor az emberség kérdéskört járjuk…
:*)
