"Holnap és holnap és holnap"

Már jóval korábban megfogalmazódott, de ma ismét felerősödött bennem, hogy ideje beszélnem valami fontos dologról nektek. Igazán jóleső érzés, hogy Máté sorsán túlmenően ennyire sokan átéreztétek az én személyes helyzetemet is és persze, hogy mindig mindenkinek jól esnek a méltató szavak, de valamit muszáj tisztáznunk. Nem vagyok sem „mintaanya”, sem „hősnő”, sem különösebben rendkivüli teremtmény. Tudnotok kell, az álszerénység legalább olyan távol áll tőlem, mint az önhittség, de ha belegondoltok az elmúlt öt hét történéseinek valós mélységeibe, kétségetek nem lehet afelől, hogy nincs a földön anya, aki ezt épp ésszel igy végig birta volna csinálni.
Én sem. Nem bizony. Messze nem vagyok emelkedettebb bárkinél, messze nem áldott meg az ég valamiféle extrém bölcsességgel… Nem. Ezt - aki anya maga is, talán hamarabb megérti, de bárki elképzelheti – ezt egyszerűen nem lehetett volna épp ésszel kibirni. Hogy minden percben elhangozhat az az egyetlen, rettegett mondat, hogy most itt vége, hogy ennyi volt… Ezen a szinten nincs olyan, hogy „én erős vagyok”. Mondom, én sem birtam volna végigcsinálni. Igy, hogy már a hátunk mögöttünk tudhatjuk a legkeményebb napokat, ezek után is azt mondom, bizony én SEM birtam volna ki – ha nincs meg mögöttem az a valóban csodálatra méltó, megfelelő HÁTTÉR. Ma megismerkedtem egy Ági nevű höggyel az Emporiumban, aki három gyerekes családanyaként olvasta napmintnap a blogot. Nagy szeretettel mesélte, miként hatott rá (különböző rétegeiben) és hogy mennyire fellelkesitette ez a "remek példa”, aminek itt „tanuja” volt. Oké. Elmondtam neki is, mit gondolok erről, és hogy nem, ezt igazánból egyetlen anya sem képes kibirni, legyen bármi eltökélt, akkor is belezavarodna a saját köreibe megfelelő mentorolás nélkül. S végülis ő maga mondta ki a legvégén a fő tanulságot, ami nekem is nagyon tetszett: oké, jobban belegondolva mégiscsak elfogadja, hogy nem vagyok „csodalény”, de akkor legyen a történet arra bizonyiték, hogy igenis borzasztóan fontosak az egészséges emberi kapcsolatok. És ha csak néhányan is elgondolkoznak talán azon, hogy - ha már másért nem is -, hát márcsak azért is baromi fontos az emberi kapcsolataink milyenségére fektetnünk a lehető legnagyobb hangsúly az életben, hogy tényleg ilyen nagyszerű és tisztességes támaszai lehessünk egymásnak, amikor packázik velünk a sors – és amikor másképp tán tényleg belezavarodnánk egy ilyen szintű váratlan nehézségbe. Hát nem?

Máté pedig egyre jobban számolja a perceket :)))
A napokban elköltöztünk Pasarétről, az elkövetkező néhány hónapban (gondolom, úgy szeptemberig) Újpesten tudjátok majd meglátogatni – mert ez a legjobb megoldás, per pillanat. De szükség lesz némi csapatjátékra, nehogy „csőstül” rohanjátok le. Szerintem inkább majd az azt követő héttől (tehát hóközéptől) lenne inkább fogadóképes a szélesebb baráti körre, és akkor is szerencsés lenne majd egyeztetni, ki mikor jön. Rendben?

Most látom, már elmúlt éjfél, tehát - szinte hihetetlen! - már azt mondhatjuk, hogy
"Holnap és holnap és holnap..." :)