Csak az érdekel, ami előre visz

Valaki megkérdezte, valóban ennyire rózsás a helyzet vagy csúsztatok a blogon és csakis a jó dolgokról számolok be. A válaszom: Igen, kedveseim, igen, „csúsztatok”. Igy is lehet mondani, de szerintem fontos, hogy értsétek, én hogy értem ezt. Természetesen a nap nagyobb részében nehézségeink vannak, Máté zaklatott, lázas, öntudattalan, hihetetlen mennyiségű fájdalomcsillapitó és altató van még benne, folyamatosan… Oké, ez igy van. És nagyon hosszú idő fog eltelni, amig újra megtanul rendesen járni, és igen, újra meg kell tanulnia majd beszélni… de ezek mind az orvosokra tartoznak. Nekünk, nekem ezeket a nehézségeket „csak” tudomásul kell vennünk, „csak” számolnunk kell velük, „csak” be kell kalkulálnunk, de értelmetlen bármennyit is agyalni rajtuk. Ezért nem irok róluk, mert nem ezeknek van jelentősége, hanem csakis annak, ami ELŐRE visz – azaz Máté sikereinek! Vallom, hogy ha csakis a jó dolgokra koncentrálunk, a nem annyira jó dolgok előbb-utóbb belefáradnak az érdektelenségünkbe és egyszerűen odébbállnak. Hiszek a szó teremtő erejében, abban, hogy a gondolataink korrigálják az irányt, az események alakulását. A jó gondolatok jó irányba módositanak, ezért beszélek hát lehetőleg mindig csakis az eredményekről. Nem az a fontos, honnan jövünk, nem az a fontos, hol állunk éppen, ez legfeljebb egy megnyugtató kontrollpont lehet. Az a fontos, hova tart Máté. Erre irtam azt nemrég, hogy jó az irány és a tempó is nagyon jó… Épp ma három hete annak, hogy ültünk az autóban és abban kértem az ég segitségét, nehogy elkéssünk. Amikor azzal fogadtak, hogy túlélte az első kritikus napot, onnantól minden újabb nap egy újabb áldás volt, ha stabilan tudták tartani az állapotát. Amikor a második ébresztési kisérlet sikerrel járt, annak örültünk és amikor ugyancsak a második kisérlet után végre birta a szervezete a lélegeztető gépről való átállást komplikáció nélkül, kitörő boldogságot éreztünk mind. Aztán megszoritotta Vera kezét, majd szavakat formált, majd mondatokat, majd nevetett, majd felült, majd simán le tudta nyelni a darabos ételt... hát mi ez, ha nem siker????? Kinek hiányoznak a nehézségek részletei?! Ki törődik velük ilyen hallatlan fejlődés láttán???

Ezekhez a súlyos dolgokhoz mérten teljesen mindegy, hogy meddig tart majd a rehabilitáció (járás-, beszédtanulás, személyiségének újra stabilizálódása stb.. )
Egy csoda, hogy él, egy csoda, hogy igy él, egy csoda, ahogyan javul, egy csoda, hogy ilyen súlyos agyroncsolódást követően a fejben nincsenek maradandó sérülések, egy csoda, hogy -bármi komoly fertőzés is az, ami nemrég fellépett – hogy „mindössze” ennyi komplikáció jelent meg a három hetes fekvés és a hosszú kóma alatt (kérdezzetek csak meg egészségügyis ismerősöket, mi az általános tapasztalat etéren) Máténak minden végtagja mozog, lát, hall, érez, nevet, eszik, humorizál, egyre többször és egyre hosszabb időn keresztül „társalog”… Igen, délutánra baromira elfárad, szétesik. Igen, azok valóban nehezebb pillanatok – de csak nekem, laikusnak… mondják, neki nem. Dél körül van a legjobb formájában, akkor viszont feltölt engem is, rendesen – és ez még csak a kezdet! Nem akarom azt szajkózni szüntelen, hogy türelem, türelem, hiszen Máté maga is maximalista, és igenis kell, hogy legyen egy ELVÁRÁS benne is, bennünk is… de az, hogy „elhallgatom” a bizonytalanságokat, az szerintem ebben az esetben nem csúsztatás, hanem a nehézségek tudatos jelentéktelenné tétele, legbelül is, őszintén.

Ami a magamfajta hétköznapi emberek számára rettenet, az szerintem csakis az orvosokra tartozik… felajánlották, hogy megnézhetem a műtétről készitett filmet - kizárt dolog, mondtam, még egy ultrahangos felvételt sem szoktam megnézni. Máté konkrét orvosi állapotáról, a műtétről, a szövődményekről meg az egyéb orvosi nehézségek részleteiről a nyelvi és az civil mivoltom miatta félreérések elkerülése érdekében a család nevében Orsi konzultál rendszeresen az itteni orvosokkal, franciául, telefonon, és azután ő tájékoztat bennünk, mint ahogyan azt egy orvos teszi rendesen is egy családtaggal.
Drága Orsi! Fantasztikus munkát végzel és itt köszönöm az önzetlenségedet és a készségességedet!

Máté mentális fejlődésének a részleteit pedig a már ugyancsak emlitett és általam oly nagyra tartott Lehóczky doktorral osztom meg… és igen, vele - időm és energiám szerint - a lehető legapróbb részletekig elmenve, természetesen cenzúrázatlanul, a maga realitásában. Én nagyon igyekszem betartani az iránymutatásait, de nagyon nehéz tartósan fókuszáltnak maradnom a rám annyira jellemző spontanitásommal szemben… a legnehezebb dolgok egyike, hogy nem használhatom például a kedvezőtlen szavak tagadását sem. Nem mondhatom pl. azt, hogy Máté, nincs semmi baj, csak azt mondhatom, hogy Máté, minden rendben van. Meg amivel egyik elkeseredett pillanatában próbáltam csillapitani a zaklatottságát, hogy Nyugodj meg, Máté, már nem vagy veszélyben – nos, ezzel többet ártottam, mintha meg se szólaltam volna, hiszen ilyenkor az a helyes megfogalmazás, hogy Máté, biztonságban vagy… és még számtalan hasonló megtanulandó dolog… önmagam folyamatos fókuszban tartása érdekében tegnap leszedtem a Mátéval szemben lévő falitábláról mindent (a „Máté l’emportera” és a Géza által felirt „Legyél a jók között a legjobb” üzenet illetve a „Lawa mucho Torposz” feliratok kivételével, ami egy fontos privát poén) és mega-giga betűkkel felirtam rá, többször is átsatirozva, hogy szinte viritson: JÓL VAGYOK! És rendre megkérdem Mátét, látja-e a táblát. Igen, mondja ő… Akkor olvasd fel hangosan, mit irtam… és ő vagy felolvassa, vagy elforditja a fejét. De amikor azt mondom neki, hogy apa kérte, irjam oda és olvastassam el veled, akkor szép fennhangon ki-mond-ja…! És amióta ott tátonganak ezek a szavak, én sem vétem el tán annyiszor a megfogalmazást, és persze arra is figyelni kell, nehogy túlságosan természetellenessé váljon a beszédem. Mert nagyon átlát ám rajtam! Ma délben kifejezetten jót és hosszasan elbeszélgettünk… szemmel láthatóan jobban érzi magát kettesben, s bár élvezi a nagyobb közönséget, de látom rajta, hogy egyértelműen zavarja mégis a hangzavar.
Viszont ma már disztingvált is. Szinte szünet nélkül. Délben meglátogatta őt az alpolgármester asszony, Máté kezet nyújtott neki és bemutatkozott, hogy "Je m'appelle Máté". Mondom Máténak, ki is ő, meg hogy mennyit sok mindenben segit nekem, meg hogy ez a vidám hölgy egyben a helyi hokiszövetség alelnöke is – már ha jól értem. Máté erre megkérdezte angolul, hogy áll Briancone a francia bajnokságban. Mondom neki, az élen, vezetik a listát.... (muszáj hozzátennem; HÁROM MAGYAR válogatott légiós játszik a brianconi "Vörös Ördögök" hoki-csapatban!!!) és Máté széles, udvarias, de őszinte mosollyal és újabb elismerő kézfogás kiséretében rámosolygott ismét a csapatára is oly büszke Marie-Low-ra. Biztosra veszem, hogy számára is feledhetetlen emlék marad ez a néhány pillanat…

Köszi Vera, (ő most a Zagyi Vera, Zsófi barátnője), szóval kösz a fáradtságot, hogy leforditottad a köszönő levelemet; képzeld, ma a főorvos büszkén lobogtatta végig mindenkinek az osztályon azt a példányt, amit a polgármester átküldött neki, persze egy elismerő kisérőlevéllel.
Ugye, ugye, néha a jó szó is célba ér.


Jajaja… Toma! El ne feledjem… már indultam, amikor Máté utánam szólt:
"Toma hogy van?" Csodálkoztam a kérdésem, de azért válaszoltam: jól.
Erre Máté felemelt mutatóujjal – akár egy próféta – elszónokolta a következőt:
„Mondd meg Tomának, ne hallgasson azokra, akik azt tanácsolják neki, hogy csak alacsonyan és csak óvatosan, lassan repüljön” (Toma pilóta) „Magyarázd el neki – folytatta - , hogy csakis a mesterére hallgasson, ha biztonsággal Athénbe(?) akar érni, és repüljön csak bátran jó magasan és nagy sebességgel. Anya, te ezt érted, magyarázd el Tomának…” Rendben, válaszoltam, de bocsi, Toma, most mégsem kezdek bele, majd az otthoniak elmagyarázzák neked ezt a szellemes bölcsességet, amit Kálmán barátunktól hallottunk, aki ugyancsak egy népszerű pilóta.


Végül még egy személyes témát engedjetek meg nekem, ismét:
Drága Garas tanár úr, nagyon-nagyon köszönöm! Akik ismeritek őt is, engem is, tudjátok mekkora jelentőse van az életemben ennek az „értékadó” embernek. Két éve, éppen februárban ünnepeltük őt több százan Cegléden, a gimi disztermében, egy francia irodalmi esttel… Géza fiam csinálta a hangositást és Máté volt a fővilágositó… és most a tanár úr mond imákat Mátéért.
Köszönöm - Önnek is.