Minden nap egy csoda, minden nap azzal fogadnak, hogy az állapota STABIL
- és ez nagyon jó hir és csodálatra méltó bravur Máté részéről.
Professzionális körülmények közt van, a mentális környezetről nem is beszélve.
Úgy tervezték, ha sikerül ilyen stabilan tartania magát, hétfőn vagy kedden megkisérlik kivenni a mélyaltatásból, hogy lássák, miként reagál a szervezete. Szombaton szóltak, hogy fellépett egy kis tüdőgyulladás, antibiotikumot kap. Szerencsére vasárnapra nem romlott az állapota, ismét elégedett tekinteteket láthattunk. Megmutattak valami olyasmit, hogy most majd folyamatosan csökkentik az altatószert (?), és ha nem nő közben radikálisan a nyomás, akkor az jó. Tegnapelőtt éjjel újra a „legkommunikativabb” kezelőorvosa volt ügyeletben, aki járt diákként Pesten, meg szivesen próbálkozik az angol nyelvvel is… úgyhogy nem küldött ki bennünket, amikor egy ultrahangos vizsgálatot csinált, hanem megkisérelte kommentálni azt(???) nekünk. Én meg igyekeztem hevesen bólogatni neki, ha már ilyen készséges. Amit láttam: a jobb féltekénél talált jelnél a legmagasabb tranziensnél megállitotta a gépet, visszavitte a kurzort, és kinyomtatta azt az állapotot, ami szemmel láthatólag megelégedéssel töltötte el.
Szinte egész nap bent vagyunk Máténál, ebédre szaladunk csak haza, aztán máris sietünk vissza. Vera szombaton dél körül érkezett meg, Zsófi és Géza –meg a baráti kör - pedig épp aznap utazott haza, épphogycsak összefutottak a parkolóban egy fél órára, az induló busznál.
Azóta hárman váltjuk egymást, hol egyesével, hol kettesével, de minthogy mindhármunk szerint a SZERELEM lehet nyilván a legerősebb motiváció, persze hogy Vera időz vele a legtöbbet. Neki is és Gézának is legkésőbb e hét végén haza kell utazniuk, természetes vágy, hogy addig a lehető legtöbb időt ők szeretnék Mátéval tölteni. Máté mozgalmas, színes vidám éltéből szerencsére bőségesen van mit felidéznünk, a terveiről meg pláne. És nagyon jó fejlemény, hogy az állapota stabil. Elképesztő, amit ő most produkál még ebben a drámai helyzetben is!
Itt az orvosok nemigen beszélnek angolul, legfeljebb tőmondatokban, de mindenki nagyon szenzitiv és empatikus, a metakommunikáció kiválóan működik az egész stábbal. Folyamatosan bent lehetünk, kedvünk és energiánk függvényében, amikor dolog van, kiküldenek, aztán szólnak, amint visszamehetünk és annyit beszélgetünk Mátéval, amennyit csak tudunk. Mi is, ők is magyarázunk kézzel-lábbal és magyaráznak a monitorokon - de bizonyára el tudjátok képzelni, ez mennyire lehet komoly dolog. Hiszen ha belemennénk a ”szakértőzésbe”, az csak ezernyi félreértést szülhetne. Van egy doktornő odahaza, a Lili unokám gyermekorvosa (menyem családjának régi barátja), aki perfekt franciából(!) Nos, ő szokta felhivni a kezelő orvost, amikor szólnak, hogy lenne mit megbeszélni, vagy mert van változás, vagy mert nincs. Ilyenkor mi sms-t küldünk Orsinak, aki felhivja Budapestről az itteni intenziv osztályt, aztán visszahiv bennünket és elmagyarázza magyarul, mi a helyzet. És persze visszakérdezni már nincs mód, azt meg nem tartanám szerencsésnek, ha óránként hivattatnám a dokikat, hiszen teszik a dolgukat és úgyis jelzik, ha van változás.
S tudjátok, valójában… ez talán furcsa, de valójában a mi szempontunkból, akik itt vagyunk most vele, alapjaiban nem is annyira lényegesek a részinformációk, mégha van is persze mindig egy evidens várakozás, engem kizárólag az érdekel, ami aktuális, ami ma van, s hogy miként lehetünk mi hasznára Máténak. Vera nagyobb érdeklődést mutat a műszerek kijelzői iránt, mint mi; ha igy halad, a végén kitanulja ezt a szakmát is.
A sérülésről most annyit tudok a magam laikus módján, hogy Máté TALPRA érkezett és a bődületesen nagy ugrás után (mondják, „túlugrotta a leszállópályát” szerintem valami súlyos agyrázkódás-féle (?) történhetett - talán. Ezt persze orvosilag nem érhetem, de úgy értelmezem, mintha a nagy „zökkenés” okozta volna a bajt. Volt rajta bukósisak. A fején semmiféle zúzódás nincs, esztétikailag tökéletesen épp minden porcikája, se nem vérzett kivülről a feje, sem nem horzsolódott sehol. Emese, aki szemtanuja volt a szerencsétlen esetnek, úgy mesélte, Máté nem számolta el magát, hiszen talpra érkezett, de beleállt a hóba (mert az a rész már majdnem teljesen egyenes talaj volt) aztán mint egy zsák, oldalra dőlt, és tehetetlenül csúszott tovább még egy ideig. Vagy tiz orvos került elő 2 percen belül, elsátrazták, s kb. 40 perc múlva érkezett meg a grenoble-i mentőhelikopter. Gondolom, addig készitették elő a szállitásra. Ma mesélte az intenziv osztály vezető főorvosa, hogy ő ott jött éppen Máté mögött és igy épp jelen volt ő maga is az azonnali ellátásban.
Túl a HATODIK napon...
