Túl a tizedik napon

Munkás napja volt ma Máténak - próbaként ismét leálltak az egyik altatószerrel, hogy lássák, miként reagál Máté szervezete. A mostani próbálkozásra mintha jobban reagált volna Máté, minta hétfőire és ez szemmel láthatóan megelégedettséggel tölti el a kezelőorvosát – és igen, persze, tudjuk, hogy nyilván ez a hir sem bir akkora jelentőséggel, mint mi, laikusok szeretnénk, de akkor is mindenképp biztató. És jó hallani. Igazánból a holnapi nap lesz a jelentősebb Máté számára, mert ha ilyen jól folytatja, akkor talán ismét leállhatnak a másik altatószerrel is… meglátjuk. Vélhetően nem fogok nektek naponta ilyen „mekk-elek” diagnoszta módon beszámolni, de ma sok mindent produkált Máté, ami felrázott mindhármunkat. Vannak pillanatok, amit a civil hozzátartozók nehezebben viselnek, mert keményebb látvány, de mivel - a lehetőségeken belül - mindig mindent elmagyaráznak, ez segit. Nyilván nem közömbös a feltörő váladék látványa, de öröm az elmozdulás, hogy fizikailag is látjuk, ahogy tényleg oldódik már a tüdőgyulladás is… és talán megszűnik a lázas állapot. Hiszen ezek jó hirek.
Az meg kész csoda, hogy „mindössze” ez az egy szövődmény lépett fel, ilyen hosszú idő alatt. Ma több új dolgot is művelt tehát... ráadásul délután "ásitott" egy nagyot.

Ma Vera is jobb passzban már – ő ugyan azt mondja, ádehogy! ugyanolyan nap ez is…de mi tudjuk, mindig tudjuk a másikról, mikor van krizisben és mikor nem. Számomra felfoghatatlan, hogy egy 22 éves lány ennyire felnőtt tudjon lenni… nemcsak abban, amit egyáltalán végigél, végigcsinál, de ahogyan! Amilyen tudatosan és önzés-mentesen. Micsoda jellem kell például ahhoz, hogy valaki, aki tartja magát napok óta, aki ennyire fókuszáltan és egyre természesebben képes követi a pszichiáter tanácsait, egyszer csak azt mondja, most vigyetek engem haza, érzem, hogy most nem vagyok hasznára Máténak… miközben minden pillanatot megragadunk, hogy bent lehessünk - hiszen alapban sok a folyosós várakozás, hogy ne legyünk útban. De amikor ténylegesen leengedett az erő, akkor Vera képes volt kimondani, hogy most jobb, ha hazamegy. Baromira csodálom érte! Kevés ember képes az önmaga személyes, érzelmi érdekei elé állitani a másik személy valódi érdekét.
Tényleg bámulatos döntés volt részéről... no, nem fényezem, mert nagyon nem szereti
– de ezt szeretném, ha tudnátok róla.

Emlitettem már, Máté nagy példaképe Talmácsi.
Géza ma az alábbi sorokat olvasta fel Máténak Talma könyvéből:
„Végy bátorságot ahhoz, hogy megtedd az elő lépést. Nem baj, ha nem látod az egész lépcsősort, nem baj, ha nem tudod, hogy mi van a tetején, de ha bátran belevágsz valamibe, amire vágysz, nem kell majd csalódnod.”

Minden nap egy lépcsőfok, minden pillanat egy lépcsőfok… ha most nem is látjuk az egészet, abban mind biztosak vagyunk, hogy Máté bátran fog rajta végig lépkedni.